"-Négyféle turista van a világon.

Először is a kocaturista, aki előkelően kiöltözve és szakszerűen fölszerelve ide-oda lötyög s mindig többet mutat, mint amennyire valójában képes. Például jégcsákánnyal mászik fel a Kals-Matreir-Törlre, hegymászó kötéllel sétál a Bindel-Wegen, csodálatos alpinista teljesítményekről számol be, amelyeknek legfennebb nézője volt vagy olvasója. Ha mégis fölmegy valami komolyabb hegyre, akkor vezetővel cipelteti föl magát - no, szép dolog. Ahová magától nem tud fölmenni az ember, oda nem menjen.(...)

Kulturista. Olyan kultúrember, aki szereti a természetet. Nem köt magára kötelet, nem vállalkozik erőmutatványokra, fölsétál addig, ameddig kényelmesen feljuthat, pihen és gyönyörködik, nem veti meg a kilátóhelyeken létesített vendéglőket... (...)

Az igazi turistát a természeten kívül a teljesítmény is érdekli. Az, amit ő teljesít. Felszereli magát kötéllel, jégcsákánnyal, hágóvassal, ha a szükség úgy kívánja, nekivág a legmagasabb csúcsoknak és örül, ha meghódítja őket. A csúcson kétszeresen is jól érzi magát: élvezi a természet szépségét és élvezi a megtett utat, a nehézségek legyűrését... (...)

A fajturista. Olyan, mint a tisztafajú tenyészállat. Abban különbözik az előbbitől, hogy csak a teljesítményt élvezi. Minél nehezebb falon mászik föl, minél nyaktörőbb mutatványra vállalkozik, minél hajmeresztőbb bravúrt old meg, annál boldogabb. Tökéletesen értelmetlen feladatokra vállalkozik: zord északi falakra mászik, holott a déli oldalon kényelmesen feljuthatna, életveszélyes első megmászásokon töri ki a nyakát, napokat tölt viharban a hegyek csúcsán vagy gleccserszakadékokban, hogy a végén egyel több négyezrest jegyezhessen be a naplójába.

-Ha jól értem - foglaltam össze a lélektani fejtegetést -, a kocaturista önmagát szereti, a kulturista a természetet, az igazi turista a természetet és a teljesítményt, a fajturista csak a teljesítményt. Jól értettem?

- Pontosan így van.

- És ti melyik csoportba tartoztok?

- Még egyikbe sem. De igazi turisták szeretnénk lenni."